A 3D autófólia alkalmas reklám kialakítására

Akiknek van vállalkozásuk, tudják, hogy milyen fontos a folyamatos reklámozás. Nem csak plakátokban és internetes felületekben gondolkodhatunk, hanem akár mozgó módszerben is. Mármint nem a reklám az, ami mozog, hanem a felület, amin elhelyezkedik. A 3D autófólia kiváló lehetőséget tud nyújtani ebben. Lehet az egy céges autó vagy éppen saját, ha rászánunk egy kevés pénzt, nagyon hatékonyan hirdető eszközt faraghatunk belőle. Nincs más dolgunk, mint számítógépen alaposan megtervezni, hogy milyen kép, szöveg vagy ezeknek a kombinációja díszítse a járművet, majd elmenni egy megfelelő helyre, ahol vállalják a nyomtatást és ragasztást.

A fólia több különleges eljárással is nyomtatható, mint amilyen a solvent, eco-solvent, UV vagy éppen szublimációs eljárások. A gyártás során nagy figyelmet fordítanak a jó ellenálló képesség kialakítására. Ez a 3D autófólia nem csak a Nap sugarainak áll hosszasan ellen, hanem az esőnek és a fagyoknak is. Az élettartama kültéren öt és hét év közötti, de beltéren korlátlan. Teljes mértékben megtérülő befektetés, ha úgy gondoljuk, hogy saját üzletünket akarjuk ezzel reklámozni. Ne csak arra gondoljunk, hogy olyan legyen, mint amikor látunk céges autókat egy sima felirattal vagy éppen logóval járni, hanem olyan módokban, hogy az egész jármű felületét ennek tükrében alakítjuk át.

A 3D technológia lehetővé teszi, hogy bármilyen íves felületre felvigyük, ilyesformán nem csak az ajtók vagy ablakok egyes részein használhatjuk. Jó tulajdonságai mellett még felsorolható, hogy könnyen nyújtható, és nincsen olyan memória effektusa, aminek következtében zsugorodni kezdene. Bármilyen messzire elmehetünk, mindenki tudni fogja, hogy milyen cégnek dolgozunk vagy nyújtunk szolgáltatást.

A 3D fóliák öntési eljárással készülnek, könnyen nyomtathatóak bármilyen színben és azoknak a kombinációjában megtalálhatóak és alkalmazhatóak. Kép és szöveg egyáltalán nem jelent gondot, de a művészibb kivitelezés sem. egyedüli dolog, ami korlátot szabhat, az nem más, mint a képzelőerőnk. Érdekes ötleteket meríthetünk az internetről, ezért nem árthat tájékozódnunk.