A kislurkó most próbálkozik az első szavaival? Segítsen a fejlődésében beszélő játékok beszerzésével! A gyerkőcök a játékok révén sokkal több információt sajátítanak el, mint azt gondolnánk, ugyanis nekik a játékok jelentik a kapcsolatot közöttük és a nagyvilág között. Segítségükkel szereznek meg olyan készségeket és számunkra egyértelmű tényeket, amelyek elengedhetetlenek a mindennapokban való boldogulásban.
A beszélő játékok révén, újabb és újabb szavakat, akár mondatokat is megtanulhatnak a kicsik, mivel beszélgetni, kommunikálni szeretnének velük és számukra ehhez a legkézenfekvőbb az előtte elhangzottak elismétlése.
Megfigyelhetjük, hogy a csemeték eleinte csak mély koncentrációval hallgatják a beszélő játékok által kiadott hangokat, kiejtett betűket, szavakat és elmesélt, elénekelt mondókákat, meséket. Azonban egy kis idő után és a beszélő játékok többszöri igénybevétele után, folyamatosan egyre többet fog elismételni a hallottakból és már más környezetben is alkalmazni fogják őket.