zuhany konténer

Zuhany konténerrel bárhol, bármikor

Volt idő, amikor táborok, rendezvények, fesztiválok megfelelő infrastruktúrával rendelkező vizesblokk nélkül megszervezhetetlenek voltak. Ma már csatornázatlan területeken is kulturált módon megoldhatjuk bármilyen összejövetel szükséges higiéniai felszerelését, mégpedig a zuhany konténer rendszerének köszönhetően.

Bármilyen akadályt képesek vagyunk így elgördíteni az útból, mert a kreativitásnak és jó ötleteknek a tisztálkodási lehetőség hiánya nem állhatja útját. A zuhany konténer számos jó tulajdonsággal bír, amelyek közül főként a költséghatékonyságát kell megemlíteni. Ezen kívül tudni kell, hogy mobilépületekről van szó, tehát az egész létesítmény átköltöztethető egyik helyről a másikra.

Cégünk egyedi igények mentén is vállal bármilyen kihívást, speciális vízszerkezettel ellátott zuhany konténer kialakítását. Segítünk a tervezésben, de az alapanyag beszerzése, gyártása és telepítése is a mi gondunk. Rövid határidővel dolgozunk, tehát rajtunk biztosan nem múlik egy nagyszerű rendezvény sikere.