Hajdu bojler

A Hajdu bojler a vízkővel is felveszi a harcot

A vízkő az egyik legnagyobb ellensége azoknak a készülékeknek és tárgyaknak, amelyek vízzel érintkeznek. Ez kicsapódik rajtuk, meggátolja a működésükben, végül pedig teljesen felmondják a szolgálatot, néha meglehetősen hamar. Azonban a Hajdu bojler azon kivételek közé tartozik, amelyek hosszú évekig állják a sarat.

Tulajdonképpen a szerelők zöme ezt a készüléket részesíti előnyben. Egyrészt az előbb említett tulajdonsága miatt. Másrészt viszont, mivel Magyarországon gyártják, a Hajdu bojler bármelyik alkatrésze könnyen, gyorsan és baráti áron beszerezhető. Tehát, egy esetleges javítás is sokkal egyszerűbben és gyorsabban kivitelezhető, hiszen a megrendelt alkatrészek maximum 1-2 munkanapon belül megérkeznek.

Viszont ez az idő is lecsökkenhet, ha a szaküzletben van raktáron a szükséges kellékből. Ár tekintetében pedig a Hajdu bojler a hazai viszonyokhoz van idomítva. Ugyanakkor a termék vásárlásával a hazai kereskedelem növekedése segíthető elő. Tehát látható, hogy több szempont miatt is megéri ezt a márkát választani.