bonus malus

Milyen bonus malus kategóriák vannak?

Minden forgalomban lévő gépkocsi tulajdonosának vagy üzembentartójának kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kell fizetnie, aminek összegét jelentősen befolyásolja a bonus malus fokozat. Ezen belül több kategória van, amiről célszerű minden autósnak pontos információkat szereznie. Ezért is érdemes tisztában lenni a bonus malus besorolásokkal.

Amennyiben erről szeretnénk tájékozódni, azt megtehetjük a biztoshely.hu weboldalon. Új kötelező biztosítás megkötésekor az A00 fokozatba sorol a társaság, ami a rendszer alapkategóriája. Ebbe az alapdíjas szintbe kerülnek azok a szerződő felek, akik újonnan kötnek kontraktust, valamint mindazok, akiknek nem azonosítható be a bonus malus kategóriájuk.

A következő osztály a B001-B10, ebbe a kategóriába az új szerződés megkötése utáni évfordulókor lehet feljebb lépni, vagyis a bonus osztályba kerülni. Azonban ez feltételhez kötött, csak azok léphetnek ebbe a csoportba, akik az úgynevezett megfigyelési időszak során kármentesek maradnak, és minimum 9 hónapja rendelkeznek már kötelező biztosítási szerződéssel.

A bonus malus harmadik fokozata

Az M01-M04 fokozatban már figyelembe veszik azt, hogy milyen járművel és hányszor okoztunk kárt. Ha motorral vagy személyautóval okoztunk káreseményt, akkor az élő besorolási szinthez képest két osztályt esik a fokozatunk. Ha pedig két alkalomkor okoztunk kárt, akkor hat osztállyal lejjebb sorol minket a biztosító.

A szabályozás alapján, azok az ügyfelek kerülnek ebbe a legszigorúbb kategóriába, akik legalább négy alkalommal okoztak valamilyen kárt a megfigyelési időszak alatt. A bonus malus besorolásunk minden károkozás után lejjebb esik egy fokozattal, ha autóbusszal, mezőgazdasági vontatóval vagy tehergépjárművel okoztunk káreseményt.

Viszont létezik egy hivatalos kiskapu, amivel megúszhatjuk azt, hogy csökkenjen a bonus malus besorolásunk. Ha károkozás esetén saját zsebből kifizetjük a kártérítés összegét, változatlan marad a bonus malus fokozatunk, azonban az úgynevezett károkozói pótdíjat ebben az esetben is ki kell fizetnünk. Tehát, a károkozást valahogyan meg kell fizetni.

Melyik megoldás a jobb?

Mielőtt döntenénk arról, hogy kifizetjük a kártérítés összegét vagy sem, alaposan át kell gondolnunk azt, hogy melyik változat éri meg. Az autósok részéről gyakran elhangzik az a kérdés is, hogy honnan tudhatják meg a bonus malus besorolásukat.

Erre a kérdésre nem bonyolult a válasz, hiszen, ha valaki biztosítót vált, és új társasággal akar kötelező biztosítást kötni, a felmondással egy időben levélben kérnie kell az előző biztosítótól, hogy küldje meg a jelenlegi bonus malus besorolást. A következő kgfb szerződés megkötésénél a megadott adatok között már ezt is tudja ismertetni az új biztosítóval.

Váltás előtt mindenképpen érdemes ezt a procedúrát véghezvinni. De ahhoz, hogy a bonus malus terén ne lehessen még véletlenül sem tévedni, nagy segítséget jelent, hogy ezt a besorolást már a központi nyilvántartásból is meg lehet tudni. A biztosítótársaságok is gyakran élnek ezzel a lehetőséggel, mert így le tudják ellenőrizni az új szerződéskötés során.